Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Oberes Belvedere

Műértő Műértő

Az „f” betű rejtélye

A kortárs képzőművészet világsztárjainak sajtótájékoztatóin csak elvétve derül ki valami igazán fontos a művészetükről, interjút pedig még ritkábban adnak. Nagyon bölcseket a zsurnaliszták sem túl gyakran kérdeznek ilyenkor, a részvétel többnyire mégis megéri, mert egy „közelkép”, egy-egy gesztus vagy félmondat sokszor többet árul el egy művész emberi habitusáról, mint több tanulmány együttvéve. A leggyakoribb az, amikor – a kiállított munkák mellett – a kérdésekre adott válaszok segítenek hitelesebb képet alkotni az alkotóról. Ez történt július közepén Bécsben is, a Belvederéhez tartozó 21er Hausban, ahol ekkor nyílt meg Ai Weiwei első ausztriai önálló tárlata, a Translocation and Transformation.

Trump nyilatkozata kétéves mélypontra lökte a forintot

Terézváros is indul a MÁV 99 éves pályázatán, legfeljebb egymilliárdból létrehoznák a közparkot a Nyugati mögött

Rév Marcell: A Nemzeti Filmintézet lett az új Magyar Labdarúgó-szövetség

Autóval vonszoltak, majd a fához kötöttek egy kutyát Jánoshalmán

Meghalt Jean-Marie Le Pen, a francia Nemzeti Front alapítója

A fagyos időjárás miatt tudtak újból offenzívát indítani az ukránok Kurszkban

Átlátszó: Választási csalás miatt emeltek vádat a Fidesz egyik szentesi képviselője ellen

Kincses Gyula: Fontolóra kellene venni, hogy a közegészségügyben megvásárolhatóvá tegyék a szabad orvosválasztást

Autóbalesetet szenvedett Xantus Barbara, szalagkorlátnak csapódott a kocsijával

A címlapról ajánljuk